Projektek
Erasmus+ 2022-1-HU01-KA122-VET-000078812
Célkitűzés:
A munkaerőpiac szempontjából fontos készségek fejlesztésére törekszünk.
A két hétre tervezett rövidtávú diák mobilitás esetében sokoldalú szakmai, nyelvi és személyiségfejlesztést tervezünk. A projekt során erősíteni kívánjuk az európai együttműködést is. A pályázatban 11. évfolyamos technikumi tanulók szakmai tapasztalatszerzését kívánjuk lehetővé tenni három szakirányban: rendészet, vállalkozás és ügyvitel, pedagógia.
Szeretnénk megismerni más országok jó gyakorlatait. A mobilitással igyekszünk csökkenteni hátrányainkat, úgy, mint a nemzetközi tapasztalat hiányát, vagy tanulóink idegen nyelv ismeretének fejlesztését.
Beszámoló:
A 11. A osztály diákjai a platamonas-i partiőrségnél jártak, ahol megismerhették a görög vízi-rendőrség mindennapi tevékenységét, a munkájukban rejlő kihívásokat.
Diákjaink a tempi-i rendőrségnél tettek látogatást. Megérkezéskor a kirendeltség parancsnoka fogadta az osztály diákjait, és mutatta be nekik magát a kirendeltséget, amely magyar viszonylatban egy kis kapitányságnak felelt meg.
A rendészeti szakmai gyakorlat másik helyszíne a messangala-i Open Eye Security magánbiztonsági cég munkájának megismerése volt. A cég egyik dolgozója tartott tájékoztatást egy görög személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó szervezet napi munkájáról.
A 11. A osztály diákjai a litochoro-i rendőrség munkájába is betekinthettek.
Diákjai a leptokarya-i autópálya rendőrségnél tettek látogatást. A helyi szervezet parancsnoka bemutatta számukra a kirendeltség épületét. A leptokarya traffic police Larissa és Thesszaloniki városa között ellenőrzi az autópályát és az alsóbb rendű utakat is.
A 11.B első szakmai programjára pénteken késő délután került sor. A tanulók a hotel konferencia termében egy előadáson vehettek részt, ahol rövid betekintést nyerhettek Görögország történelmébe, kultúrájába, ismereteket szerezhettek földrajzáról, gazdaságáról és az oktatási rendszeréről is. Az előadást követően kis csoportokban dolgozva dolgozták fel ugyanezeket a témaköröket Magyarországra vonatkozóan, majd a csoportok rövid kiselőadás formájában mutatták be országunkat vendéglátónknak, Szofiának, a programot tartó hölgynek.
A szakmai gyakorlat során egy helyi Szupermarketbe is ellátogattak.
A 11.C osztály tanulói egy kreatív központot látogathattak meg. Ez az oktatási rendszeren kívüli, tanítás utáni gyerek-foglalkoztató. 8-10 kíváncsi kisgyerek figyelte csapatunkat, ahogy megismerkedhettünk az intézmény működésével, felépítésével. Elbűvölő énekléssel és ajándékozással zártuk a közös programot.
Másnap pedagógiásaink Messangalába utaztak, ahol a Golden Sun Hotelben vettek részt egy előadáson, melynek témája a görög oktatási rendszerbe nyújtott betekintést.
A szombati szakmai programon az Olimpion Melathron Hotel tulajdonosával és igazgatójával találkoztunk. A beszélgetés során nemcsak a szálloda gazdasági vagy marketing stratégiájáról beszélt, hanem arra is törekedett, hogy jó tanácsokkal lássa el a fiatalokat arra vonatkozóan, mire figyeljenek az életpályájuk kiválasztása során. Makrichoriban, egy bölcsődét is meglátogattak pedagógiás diákjaink. Tanulóink Aigani település általános iskoláját is megismerhették. A Platamonas-i iskola és óvoda kisdiákjai már ismerősként köszöntötték a szakmai gyakorlaton lévő hunyadis diákokat. Az óvodai oktatás helyi sajátosságai lenyűgözték diákjainkat. Betekintést nyerhettek egy angol nyelvoktatási foglalkozásba, majd kölcsönösen megajándékozták egymást egy-egy énekléssel.
A sokrétű szakmai gyakorlatok mellett számos kulturális élményben volt részük tanulóinknak. Megtekintették a Platamonas-i várat. Litohoróba, azaz az Istenek városába buszoztak tanulóink. Onnan indulva 20 percnyi sétával látogatták meg az Enipea kanyonban található "Zeusz kádját". A természetes sziklába vájt medence folyamatos feltöltéséről a hegyi patak gondoskodik, mely vízesés formájában érkezik.
Tanulóink délutánonként számos közös szabadidős programon vettek részt.
Diákvélemények.docx