Hírek
2026. febr. 4.
Licskai Angéla
Országos 3. hely az Egyetemfoglalón! 🏦
A napokban ellátogattunk a Soproni Egyetemre, ahol kiderült, hogyan működik a valódi vállalkozói élet! ✨ A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar egyetemfoglaló eseményén jártunk, ahol az ország minden szegletéből érkeztek tizenegyedik, tizenkettedik és tizenharmadik osztályos diákok. 🎓🌍

A nap folyamán a diákoknak egy saját vállalkozást kellett felépíteniük.
A feladat részeként meg kellett határozniuk a cég arculatát, logót terveztek, szlogent alkottak, és pontosan definiálták a célcsoportjukat is. 
A kreatív szakasz után a legjobb csapatoknak össze kellett állítaniuk egy prezentációt, amelyben a pénzügyi fenntarthatóságot és a piaci stratégiát is figyelembe vették. 
A verseny egyik legizgalmasabb szakasza a vállalkozásalapítás és a válsághelyzet-kezelés volt.
A csapatoknak egy váratlanul kialakuló piaci problémára kellett azonnali, hatékony megoldást kidolgozniuk. 
A 31 csapat közül „First ladies and gentleman” csapata a versenyen 3. helyezést ért el, „társadalmi felelősségvállalás” kategóriában különdíjban is részesültek. 
Csapattagok: Gecsényi-Tóth Rebeka, Lukácsi Levente, Szabó Mária, Vörösházi Zara 11.B.
A 13.B osztály csapata a „legjobb vállalkozói ötlet” különdíjban részesültek. 
Csapattagok: Bertha Lili, Babos Boglára, Kovács Réka.
A 12.B osztály csapata: Egyed Petra, Lőkkös Laura, Németh Diána, Szilágyi Tessza Felkészítő oktató: Horváthné Kocsis Katalin #merthunyadisnaklenniténylegjó #3.hely #gazdálkodásésmenedzsment








KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tatán a Hunyadis kadétok 🇭🇺
🇭🇺 Iskolánk 9.A osztálya a tegnapi nap a MH Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyába látogatott el Tatára.
2026. febr. 4.
Licskai Angéla

Országos gazdasági verseny döntőjében a Hunyadisok! 💙👩💻
Január 29-én Veszprémben, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán került megrendezésre az Üzleti Szimulációs Verseny döntője, amelyen iskolànk 12. osztályos csapata (Fehér Csenge, Kiss Ivett, Völcsey Anna), az “Aranytartalék” nevű csapat képviselte intézményünket.
2026. jan. 28.
Licskai Angéla

